Hát most eddig is eljutottam. Egy különleges sorozat kiváló lezárásához. Már két napja, hogy befejeztem a könyvet, de még mindig nem tudtam magam túl tenni rajta, és azt hiszem egy darabig nem is fogom. Az Aranybirodalom a Dévábád trilógia 3., egyben befejező része, amelyben még több izgalmat kaptunk, mint eddig.

A történet pont ott folytatóik, ahol abbamaradt. Nahri és Ali Egyiptomba kerültek Szulejmán pecsétjével, míg Dára és Manézse pedig elfoglalta Dévábádot. Ezúttal is Nahri, Ali és Dára szemszögéből követhetjük végig az eseményeket. Nahri és Ali Kairóba kerül, ahol szembesülniük kell azzal, hogy elveszett a mágiájuk. Tervet eszelnek ki, hogy eljussanak Ta Netjeribe, ahol talán sikerül sereget toborozniuk Dévábád visszafoglalásához. Eközben Dévábádban elszabadulnak az indulatok és a város az összeomlás szélére kerül. Dára pedig két tűz közé jut. Szolgálja-e továbbra is a könyörtelen Manézsét vagy csatlakozzon az ellenszegülőkhöz?

Imádtam az egész könyvet úgy ahogy van. Ali és Nahri barátsága pedig a könyv fénypontja volt számomra. Nagyon tetszett, ahogy a kapcsolatuk alakult és épült. Annyira valódinak éreztem az egész folyamatot! Mindenben egymásra támaszkodtak és segítették egymást, majd pedig szépen kialakult közöttük a szerelem is. Egyáltalán nem volt túlhajszolva az egész, mégis tökéletesre sikeredett.

Sokkal jobban belemerülhettünk a máridok és a perik történelmébe és többet megtudtunk a múltról is. Minden a helyére került és még több titkot ismerhettünk meg. A máridokról nagyon szerettem olvasni, hiszen kifejetetten érdekes volt az egész hierarchiájuk felépítése, és persze, hogy ez hogyan hatott Alira.

Viszont még mindig nem tudtam megkedvelni Dárát. Pedig probálkoztam, de valahogy most sem sikerült. Mégis eközben lehetetlenül sajnáltam is. Egyre több és több hibát követett el, de mégis csak a népe érdekekét nézte. Kezdte belátni, hogy Manézse nem alkalmas az uralkodásra, ennek ellenére is hű maradt hozzá. Az egész könyvben egyre szörnyűbb és elkeserítőbb dolgok történtek vele, amiért mégsem tudtam rá valahogy haragudni. Manézséről pedig ne is beszéljünk. Azt hinnénk, hogy közel 1000 dzsízari megölése után nem lehet könyörtelenebb. Hát pedig mégis.

Külön kiemelném a többi mellékszereplőt is, akiket a történet végére igen megkedveltem. Dzsamsédot, aki mindig kiállt és megvédte a húgát, Muntadzirt, aki mindennek ellenére a népe mellé állt és harcolt értük, Zajnabot, aki az ellenállás vezére lett és végül még Hátszet királynőt is megszerettem, aki bármit megtenne a gyermekei védelmében.

A könyv végén a harcjelenet nagyon epikus volt. Csak kapkodtam a fejem ide-oda és már tényleg nem tudtam eldöntetni, hogy mi lesz ennek a vége. Külön tetszett az is, hogy maradt kb. 30 oldal a könyv lezárására, nem pedig az volt, hogy mindent hirtelen elvágnak és vége. És számomra az biztos, hogy egy tökéletes lezárást kapott a trilógia.

5/5⭐️