Erin Morgenstern az Éjszakai cirkusszal lett igazán népszerű az emberek körében. A könyv már elég régen megjelent, de idén új borítót kapott, ami már meg is jelent. Én is ezért figyeltem fel rá különösképpen.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Nagyon szépen összerakott, kigondolt történet, ami több idősíkban játszódik. A könyv végére pedig minden szál összefonódik. Körülbelül olyan 40 évet ölelhet fel az egész könyv. Alaposan oda kell figyelni az évszámokra, mert nagyon fontosak a cselekmény szempontjából. Bár én már sokszor belezavarodtam, hogy mikor, hol vagyok a történetben. A könyv eleje Celia és Marco történeteivel kezdődik. Már gyerekkoruk óta a mágia használatáról tanulnak a mentoraiktól. De csak is azért tanulnak annyit évek óta, hogy majd egy párbajban összemérjék az erejüket. Eközben megismerjük az Éjszakai cirkusz történetét is, ami nagy szerepet játszik a párbajban. Sok év eltelik a párbaj alatt és Celia meg Marco elkezdenek egyre több érzést táplálni egymás iránt. Eközben a párbajuk nem csak őket sodorja veszélybe, hanem az egész cirkuszt is. Ezt az egész zűrzavart talán csak egy valaki tudja megállítani.

Amikor elolvasod a fülszöveget a könyvnek, teljesen más történet formálódik meg benned, mint ami valójában. Kirajzolódik egy igazán érdekes történet tele misztikával és titokzatossággal. De ami engem igazán elvarázsolt, az a cirkusz megjelenítése volt. Olyan különlegesen ábrázolta Erin, hogy azta. Én is szívesen körbejártam volna az összes sátrat egész éjjel, fahéjas izével és popcornal a kezemben. A történet fonalát követve is megismerhetjük a cirkuszt, de közben mi magunk is beléphetünk. Kijelenthetem, hogy én is igazi reveurré váltam.

Nemcsak az idővonal váltakozik ennyire, hanem a szereplők nézőpontja is. Mindenki kapott legalább 1 fejezetet, és így nagyon széles körben ismerhettük meg a cirkuszt. Számtalan karakter tartogat meglepetéseket, nagyszerű vagy éppen megrázó fordulatokat. Nélkülözhetetlenek, mind hatással vannak a cirkuszra, és az is rájuk. Minden szereplő részét élveztem, de a kedvenceim Marco és Celia fejezetek voltak. Izgultam értük, hogy hogyan fogják megoldani a párbajt, és annak következményét. Herr Thiessent is, meg persze Baelyt és az ikreket is nagyon megkedveltem. Bár a történet Celiaval és Marcoval kezdődik, nem velük ér véget. Ezt sajnáltam egy kicsit, de így is tökéletes lezárást kapott a könyv.

A borító lenyűgöző, sokkal jobban tetszik, mint az eredeti. Nektek melyik?

5/4,5⭐️